Ihlet, avagy honnan jön a Mezré

Hímzés, generációkon át:
Kevés olyan terület volt az elmúlt évszázadok, vagy inkább évezredek során, amikben a nők önállóan működhettek, és kiélhették kreativitásukat. A hímzés, és a varrás egyike volt ezeknek. A mintákat, az eszközöket és a fortélyokat generációról generációra örökítették. Szépítették az otthonokat, díszítették a kelengye finom textiljeit, maguknak varrták a ruháikat. Ez is egy feladat volt, és csak egy a sok ház körüli teendő közül, de bízom benne, hogy ez olyan feladat volt, amelyet örömmel, és szabadsággal telve végeztek.

A megörökölt szőttesek, monogramos ágy-és asztalneműk, hímzett terítők minden családban megbecsült tárgyak, akkor is, ha a szekrény mélyén lapulnak. Népies esztétikájuk, motívumviláguk miatt kiszorultak a modern háztartásokból, és legfeljebb ünnepek alkalmával kerülnek elő.

Én magam is nagy becsben tartom az örökölt darabokat, a női ági felmenők szinte egytől egyig hímeztek tárgyakat a háztartásba.


Kézműves hagyományok
Egy kézműves tárgy különös erővel bír. Az elkészítésére szánt idő, az alaposság, a természetes anyagok használata olyan elegyet alkotnak, amelynek értékét össze sem lehet hasonlítani a nagyvállalatok sorozatgyártott tucattermékeivel.

Nap mint nap használt tárgyaink minősége befolyással van az életminőségünkre is. Egy jól megtervezett, és szép tárgyat sokkal szívesebben használunk. A természetes, és tartós alapanyagokból készült tárgyak sokkal tovább szolgálnak minket, ezzel a környezetünkön is segítünk, hiszen nem kell kidobnunk, és egy újabb terméket vásárolnunk.

“Hogy az emberek örömre leljenek a dolgokban, amelyeket szükségképpen használniuk kell: ez a dekoráció egyik fő szolgálata.” William Morris

Művészettörténészként a “régi korok” esztétikája is megihlet. Sok inspirációval szolgál egy angol mozgalom, az Arts and Crafts movement (Művészetek és Kézművesség), az 1880-1910-es évekből. Az ipari forradalom, és a viktoriánus korszak historizálásával ellentétes értékeket képviseltek. Az időigényes kézműves munkát, a jelentéssel felruházott motívumokat, a rusztikus hangulatot kedvelték.

A Mezré hímzések kézzel készülnek, ez alól csak néhány ékszer kivétel, amelynél gépi és kézi keveredik (fűzfaágas nyakláncok). A nagyobb tárgyak (díszpárnák, terítők…) összeállításakor a varrások, visszahajtások géppel készülnek.

Fenntarthatóság
A felhasznált textil alapanyagok már kizárólag növényi eredetűek (pamut és lenvászon, illetve pamut hímzőfonalak), a színezés sok esetben természetes, növényi színezőanyagokkal készült, hála Hajgató Sárának (Botanika). A jövőben szeretném ezt a kísérletezést minél jobban kiterjeszteni az alapanyagokra, így a hímzőfonalakra is. A nagyipari textil előállításhoz használt vegyszerek és festékek mind a környezetünk, mind magunk számára veszélyt jelenthetnek.
A hímzőkeretek fából vannak, a csomagolások java része újrahasznosított papír.
Én magam vegán, hulladékban és kemikáliákban szegény életmódra törekszem.

A fenntarthatóság a vásárló oldaláról is épp úgy befolyásolható, mint a kiszolgáló oldalról. Minden egyes vásárlással leadod a voksodat az adott termék mellett. Támogatsz egy iparágat, egy vállalatot, egy üzletet.

A növények
Nem csak a természetben, a nagyvárosokban is találkozhatunk vadvirágokkal, amik a leglehetetlenebb helyeken, apró réseken is megtalálják a helyüket. Bármilyen zord legyen is a környezet, ők élni akarnak, és színekkel, illatokkal, szelíd bájjal ajándékozzák meg azokat, akik rájuk pillantanak. Lenyűgöznek.

A kertem
Egy kis konyhakertben kertészkedek, néhány négyzetméteren kísérletezem zöldségek, virágok, gyógy-és fűszernövények termesztésével. Ások, vetek, komposztálok, és igyekszem megtalálni a szelíd módszereket az egyensúly fenntartására, és a kártevők távol tartására.

A természet és a slow life
A természet ritmusára való ráhangolódás hosszú folyamat, de nagyon izgalmas. Az évszakok váltakozásának finom rezdüléseit a belvárosban élve nem tudtam nyomon követni, csak a hőmérséklet változásai és csapadékok adtak nekik keretet.
Az ehető vad növények ízlelgetése, a felhasználásuk, a tartósításuk folyamatos tanulásra késztet. Egyre több és változatosabb tea alapanyagot gyűjtök be, amiknek a gyógyhatását, és a keverékeik ízeit még izgatottan figyelem.
A hímzés lassú, meditatív folyamatával együtt ezek igazi slow life élmények, és szeretném, ha a márkán keresztül mindez átsugározna, és mások napjaiba is becsempészne egy lassabb, tudatosabb, és boldogabb életszemléletet.

“Elnézni a kukorica növekedését, a rügyek kipattanását, megpihenni az ekevas vagy a kapa fölött; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni – ezek a dolgok teszik boldoggá az embereket.”
John Ruskin